pleschinger gyula

Pleschinger: nem akarjuk gyengíteni a forintot (2.)

Nincs árfolyamcélja a jegybanknak és nem tervezi gyengíteni a forintot - többek között ezt hangsúlyozta a Reutersnek ma adott interjúban Pleschinger Gyula. A Monetáris Tanács tagja ezzel részben azt az üzenetet is igyekezhetett tompítani, amelyet tegnap Virág Barnabás, a jegybanki stáb vezetője fogalmazott meg.

Magasabb lehet az inflációs pálya az MNB kamatdöntője szerint

Idén éves átlagban enyhén pozitív tartományban lehet a magyarországi infláció, azaz kissé a tavasszal mondott prognózis felett alakulhat - többek között ezt nyilatkozta a ma reggel közzétett májusi, váratlanul magasra sikeredett inflációs adatot követően Pleschinger Gyula.

Pleschinger: tovább vágja a kamatot az MNB

A fogyasztói árak csökkenése és a devizahitelek forintkonverziója csökkentette a háztartások sérülékenységét, ez pedig további teret enged az MNB-nek a kamatcsökkentésre - mondta el Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja a Wall Street Journal-nek adott interjújában.

Tovább vághatja az MNB az alapkamatot (2.)

Magyarországon még nem érte el az alapkamat a nulla százalékot és valószínűleg nem is fogja a közeljövőben, így van még lehetőségünk az alapkamaton keresztül is lazítani a monetáris kondíciókat - jelentette ki a köztévé ma reggeli adásában Palotai Dániel. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója - aki nem tagja a kamatdöntő Monetáris Tanácsnak - Reuters szerint úgy fogalmazott: a közeljövőben lehet, hogy szükség lesz a lazításra.

Márciusig vár az MNB, hogy mit tegyen a kamattal

Nem kétséges, hogy a lefelé mutató inflációs kockázatok intenzívebbek, mint a felfelé mutatóak, de nem kell most "ugranunk" a kamatok terén - fejtette ki meglátását az MNB mai Lámfalussy Sándor konferenciája keretében a Reutersnek Pleschinger Gyula. A konferencián Matolcsy György jegybankelnök tartotta a nyitóelőadást.

Pleschinger: a kamatvágás tovább növeli a kockázatokat

Az árfolyamgát kiszélesítése kedvező megoldás lehet, ezért nem nagyon gondolom, hogy devizaadós-mentés céljából a devizatartalék egy részére szükség volna - nyilatkozta Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja a Napi.hu-nak.

Pleschinger: exponenciálisan növelné a kockázatot a további kamatvágás

Elméleti lehetőség van ugyan kamatcsökkentésre, de a kockázatokat most már exponenciálisan növelné, hogy az már nincs összhangban azzal a potenciális minimális előnnyel, amit egy következő kamatvágás még előidézhet - mondta Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja a gazdasági rádiónak adott interjújában. Pleschinger arról is beszélt, a forint árfolyama ugyanakkor nem jelent veszélyt az inflációs célra, viszont a külső környezeti tényezőket lehet, hogy hangsúlyosabban veszi majd figyelembe a kilenc tagú tanács.

Pleschinger szerint sem fecsegett Matolcsy a Goldmannak

Pleschinger Gyula szerint, aki az NGM államtitkáraként ugyancsak részt vett Matolcsy Györggyel együtt a Goldman Sachsszal folytatott üzleti ebéden, nem hangzottak el az IMF visszahívására vonatkozó információk az ebéd során, telefonhívások sem voltak, és nem is hagyta el az ebéd során senki az asztalt. Az NGM volt államtitkára, az MNB Monetáris Tanácsának jelenlegi tagja erről az Origonak beszélt.

A gyenge forint nem okoz fejfájást az MNB-nek

A gyengébb forint nem jelent veszélyt sem a magyar jegybank inflációs céljára, sem pedig a pénzügyi stabilitásra, azonban a kockázatok megnövekedtek, ezeket jelzik az ukrán válság miatt kialakult a piaci aggodalmak - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Pleschinger Gyula, aki a legutóbbi kamatdöntéskor is a kamat szinten tartása mellett voksolt.

Megint ketten szavaztak Matolcsyval szemben

A Monetáris Tanács február 18-i üléséről megjelent jegytőkönyv szerint ezúttal is Cinkotai János és Pleschinger Gyula szavazott az alapkamat szinten tartására. A dokumentumból az is kiderült, hogy az inflációs jelentéstől függ, folytatódik-e tovább a kamatcsökkentés.

Itt az első MNB-reakció a forintesésre!

A Magyar Nemzeti Bank figyeli a piaci fejleményeket és megfontolja azokat, amikor dönt a kamatokról - többek között ezt mondta Pleschinger Gyula a Reuters-nek. A jegybank Monetáris Tanácsának tagja a forint mai nagy gyengülését firtató kérdésre úgy fogalmazott, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja és eddig azon megközelítés szerint tekintett az árfolyamra, hogy az hogyan érinti az inflációs kilátásokat.

Pleschinger szerint van tér a kamatcsökkentésre

Magyarországon van tér a további kamatcsökkentésre - nyilatkozta Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja a Wall Street Journalnak Bécsben. Pleschinger szerint a külső környezet hirtelen megváltozhat, aminek következtében korábban 300 bázispontos kamatemelésre is volt példa, ugyanakkor megjegyezte, hogy az infláció miatt nincs ok az aggodalomra.

Most is Pleschinger lépett volna a fékpedálra

November végén sorozatban a negyedik egymást követő kamatdöntő ülésen javasolta azt Pleschinger Gyula, hogy ne a "szokásos" 20, hanem csak 10 bázispontos ütemben mérséklődjön a Magyar Nemzeti Bank alapkamata, tekintettel a törékeny külpiaci környezetre és a magyar kockázati megítélésre - derült ki a ma délután kiadott rövidített jegyzőkönyvből. A romániai programja miatt hiányzott az ülésről Matolcsy György jegybankelnök, így az összejövetelt Balog Ádám alelnök "vezényelte le", amelyen végül 7:1 arányban arról született döntés, hogy 20 bázisponttal 3,20%-ra mérséklődjön az irányadó ráta. A jegyzőkönyv végén található, a kamatpályával kapcsolatos iránymutatást sugalló mondat a szokásos: "A Monetáris Tanács úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre."

Pleschinger is üzent a hitelminősítőknek

Nincs komolyabb nézeteltérés az Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsán (MT) belül, egyedül a kamatcsökkentés mértékében merült fel különbség a jegybankárok között - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Pleschinger Gyula, a testület tagja, aki az utolsó három kamatdöntésnél megszavazott 20 bázispont helyett csupán 10 bázispontos csökkentés mellett volt.

Pleschinger: lassítani kéne a kamatvágásokkal

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy szerinte óvatosabban kéne folytatni a kamatvágási ciklust, ugyanis mindenképpen el kéne kerülniük, hogy egy esetleges piaci hangulatváltáskor hirtelen kamatemelést kelljen végrehajtania a jegybanknak.

Csak Pleschinger lassított volna az MNB-vágáson

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának október 29-i ülésén a kilenc tagból csak Pleschinger Gyula szavazott arra az eshetőségre, hogy ne a "szokásos" 20 bázisponttal, hanem csak 10 bázisponttal mérséklődjön a jegybanki alapkamat. Pleschinger már augusztus óta következetesen kitart ilyen irányú javaslata mellett. Az egyértelmű többség azonban a nagyobb lépés mellett tette le a voksát, így az irányadó ráta 3,40%-ra mérséklődött - derült ki az ülésről ma kiadott rövidített jegyzőkönyvből. A dokumentum záró mondata szerint "A Monetáris Tanács úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre."

Hozzányúl a jegybank a devizatartalékhoz (2.)

Pleschinger Gyula szerint van még tér további kamatcsökkentésre, de már a végéhez közeledik a kamatvágási ciklus. A jegybankár kitért arra is, hogy a jegybank valószínűleg felhasználja devizatartalékának egy részét a devizahiteleseket megsegítő kormányprogram támogatására.

Pleschinger: nincs eldöntve, hol lesz a kamatcsökkentés vége

Nem döntött kedden a monetáris tanács arról, hol lesz a kamatcsökkentési ciklus vége - mondta Pleschinger Gyula, a jegybank monetáris tanácsának tagja a Reutersnek. A 3-3,5 százalékkal Matolcsy György jegybankelnök a saját véleményét fogalmazta meg, amely csak egy lehetséges szcenárió, e mellett lehetnek mások is, amelyekről a monetáris tanács dönt majd. Pleschinger szerint a kamatcsökkentési ciklusban elértek a finomhangolási periódushoz, elképzelhető, hogy lesznek megállások a kamatcsökkentésben egy-két hónapra, ha a helyzet úgy kívánja.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.